Thomas Jane neve többeknek lehet ismerős különböző filmek mellékszerepeiből. A Megtorló szolid sikere óta azonban egyre foglalkoztatottabb színésszé kezd válni. Azóta olyan alkotásokban vállalt szerepet, mint a Stephen King kisregényéből készült, Frank Darabont részben magyar származású rendező nevével fémjelzett a Köd, majd pedig Mickey Rourke-kal szerepelt együtt a Killshot-ban. Most pedig a Dark Country-val a kamera másik oldalán is kipróbálja magát, mai kritikánk alanya ugyanis nem más, mint Jane úr első rendezése, ami mint azt majd meglátjuk nem is sikerült olyan rosszra. Sőt egyáltalán nem sikerült rosszra. Ami viszont kár, hogy Magyarországon tudomásom szerint a film jelenleg nem elérhető, még DVD-n sem, szóval csak bűnözéssel lehet hozzá jutni. Mindesetre remélem, hogy valamelyik kiadó a közeljövőben pótolja majd ezen mulasztást és ha moziban nem is, de megjelenteti a filmet.
Ismeretlen, újdonsült házaspár ébred egy útszéli motelszobában. Tegnap este házasodtak össze Vegas-ban, azelőtt még csak nem is találkoztak soha. Szerelem volt első látásra és egy gyors elhatározás. Semmit nem tudnak egymásról, mi sem tudunk semmit rólunk. A sivatagon akarnak keresztül vágni, hogy ott majd új életet kezdjenek. Azonban az út tartogat meglepetéseket számukra, egy apró erotikus játék következtében kis híján elütnek egy balesetet szenvedett férfit. Lelkiismeretükre hallgatva segítséget nyújtanak a roncsolt arcú fickónak és magukkal viszik. És ekkor kezdetét veszi a rémálomba illő utazás a sivatag sötétjében.
Thomas Jane első rendezése mondjuk ki nyíltan, eléggé híján van az eredetiségnek. Sok részlet ismerős lehet más mozikból is, mint ahogy a történet és az alapelképzelés is. Hogy akkor mégis miért jó és élvezhető a film? A hangulat miatt, a HANGULAT miatt. Mr. Jane tulajdonképpen nem csinál mást, mint (valószínűleg) kedvenc rendezőinek kedvenc filmjeiből „idéz”. A film felütése, a motelszoba, a főszereplő monológja, a fény-árny játék és a zene egyértelműen a Sin City-re utal, úgy látszik a Tom Jane is bírja azt a remek filmet. Egyébként a fény és az árnyék ellentéte és a háttér még sokszor fogja eszünkbe juttatni a Bűn Városát, de alighanem az ilyen esetekre íródott a következő mondás: Jótól, jót, jól lopni bocsánatos bűn.
Viszont a hangulat nem csak a Sin City-s behatás miatt erős. Lévén egy road movie-ba oltott thriller-ről van szó, a jelenetek többsége szűk térben, egy autó utasterében játszódik. Ez ugye ad némi klausztrofób érzést, amellett pedig rengeteg furcsa kamerabeállítást eredményez. A digitális és vetített háttér váltakozása ugyancsak erősíti a hatást, a földbe csapódó villámok pedig horroros érzetet keltenek.
Thomas Jane egyébként jól vizsgázik rendezésből, ahogy a pár az autóban ül és történnek velük a borzalmak, közben úgy ismeri meg a másik fél valódi énjét és fokozatosan ébrednek rá, hogy egy teljesen ismeretlen emberrel kötötték össze az életüket. A szűk utastérben elhangzó dialógusok feszültek, ötletesek, olykor Tarantino mestert idézik. Mégis ahogy ráébrednek arra, hogy egyikük sem az az ember akit előző éjszaka megismertek az nagyszerűen van ábrázolva.
Ami még különösen tetszett, hogy bár maga a történet egyáltalán nem új, sőt a végső csavar is megsejthető elég hamar, de a kérdés nyitva marad a végén. Nem rágják a szánkba, hogy mi történt (ezt inkább nem lőném le ha lehet, tessék csak megnézni a filmet) és miért vagy esetleg hogyan történt az ami, hanem a néző fantáziájára és egyéni képzelőerejére bízzák a csavar megoldását. Ez tipikus Stephen King-es vonás egyébként és ennek a meglépése egyértelműen jó ötlet volt.
A thriller elemek jól működnek egyébként, a néző végig feszültségben van tartva és figyel arra ami a két, a film közepére már megkedvelt (ez főleg igaz Tom Jane figurájára) történik és közben gondolkodik, mert látja, hogy abban a sivatagban valami aztán nagyon nincsen rendben. Az egyébként talán túl rövid játékidő is csak azért tűnik kicsivel hosszabban, mert a hangulat egész egyszerűen nyomasztó és valahogy ráül az emberre. Ebben segít az éjszakai táj és a szűk, zárt terek szerepeltetése is.
A színészvezetésre sem lehet gond, Thomas Jane valószínűleg tisztában van saját, legjobb esetben is közepes színészi kvalitásaival ezért egy nem túl nehéz szerepet osztott magára és talán ezért van az, hogy ennyire még sosem (még a Köd-ben sem) tetszett a játéka, mint itt. A feleségét játszó, hölgy csinos és amikor a főszereplő a lábain legelteti a szemét akkor a férfi nézők többsége is azt fogja tenni. Ezen kívül igazából sok mindent neki sem kell csinálnia, tulajdonképpen ő is látványelemnek van ott. Ron Perlman feltűnése, mint sheriff viszont kimondottan jól sikerült. Szegény Perlman-nek ugyan baltával faragták az arcát, viszont azt nem lehet tőle elvitatni, hogy jó karakterszínész és a legtöbb alakítása jól szokott sikerülni.
Végszóként annyit lehetne mondani, hogy bár az eredetiség, mint olyan elkerülte a Sötét vidék-et, de a hangulat és a szépen, fokozatosan adagolt feszültség és a nyitva maradt, gondolkodásra késztető lezárás kárpótol minket ezért. Thomas Jane ügyes rendező és véleményem szerint jobb direktor, mint színész, első rendezésében egy bár tényleg sablonos, de jó filmet tett le, ami helyenként ugyan Tarantino-t, vagy a Sin City-t, vagy akár a Vanishing Point-to (magyarul száguldás a semmibe), vagy a Hitcher-t idézi, de végig izgalmas és élvezetes alkotás. Kár, hogy nem jutott el a mozik vásznaira ez az eredetileg 3D-snek, készült produkció és kár, hogy végül lejjebb kellett szorítani a költségvetést (talán az a magyarázat, hogy az utolsó kb. 10 perc kissé az elsietettség érzetét kelti), mert sokkal jobban megérdemelné a nagy sikert, mint pl. a tegnapi, nagy csalódást keltő Sherlock Holmes. Azzal ellentétben ezt nyugodtan merem ajánlani a műfaj és Tom Jane kedvelőinek. Ez bizony jó film lett.
75%
