Úgy látszik az, hogy nemrégiben értékeztem hosszabban a Gladiátor című, csodálatos alkotásról meghozta a kedvem a többi hasonló jellegű (leginkább Ridley Scott filmjét követő, esetleg utánzó) és műfajú filmekhez. Ugyanis a több Oscar-díjat is bezsebelt és igazi közönségkedvenccé és klasszikussá vált művet több hasonló stílusú mozi is követte, persze azt a színvonalat és sikert maximum csak megközelíteni tudták, elérni vagy esetleg meghaladni semmiképpen. Az egyik ilyen film a Trója, ami ezen próbálozások közül a leginkább megosztotta a kritikusokat, de még a közönséget is. Valahogy tényleg csak nagyon szeretik, vagy pedig nagyon lehúzzák a filmet, köztes véleményt, vagy olyat ami szimplán átlagosnak állítaná be nemigen, vagy csak nagyon keveset olvashatunk. Én egyébiránt az első táborba tartoznék, a Trója esetében egy kifejezetten kedvelhető, bár messze nem tökéletes filmről beszélhetünk. Az írás a továbbiakban meglehetősen spoilergazdaggá is válhat, így tehát akik eddig még nem látták és úgy vélik, hogy ez a kritika hozná meg hozzá a kedvüket azok keressenek más lehetőséget. Vagy csak szimplán nézzék meg a filmet.
Bár általában szokásom pár mondatban részletezni az épp aktuálisan elemzett mozi tartalmát, ettől jelen esetben eltekintenék, és leginkább azt mondanám, hogy aki ezt a sztorit nem ismeri az legyen szíves és ássa el magát (lehetőleg egy erősen belvizes helyen), hiszen középiskolai tananyagról van, emellett pedig ha valami, hát akkor a trójai háború története az általános alapműveltség része. Tehát legyen elég annyi, hogy a Trója erről a bizonyos háborúról szól, ami létező legismertebb háború a földön és mindezt egy nőért vívják, a legnagyobb görög és trójai hősök.
Wolfgang Petersen filmjét sokan Homérosz Iliász című eposzának az adaptációjának tartják. Na ez az ami NEM IGAZ. Vagy legalábbis csak részben. Tény, hogy követi a görög író egyik leghíresebb művét, de merít máshonnan is bőven. Fogalmazzunk tehát úgy, hogy a trójai háború mondakörének (bizony, ez egy egész mondakör a görög mitológián belül) történelmi-háborús-kalandfilmmé alakításával van dolgunk, amolyan Ridley Scott féle Gladiátor stílusban. Ugyanis maga az Iliász csak egy részlet a trójai háborúból, nincs benne sem annak kitörése, sem pedig a befejezése amit az érdeklődők az Odüsszeia és Aeneis című művekben olvashatja. A film azonban az egész háborút mutatja be, jelentősen lerövidített cselekménnyel (a 10 éves ostrom kb. 2 hét alatt játszódik le) és megközelítőleg úgy ahogy az annak idején történhetett.
Tisztán történelmi filmről már csak azért nem beszélhetünk, mert a történetnek mindössze annyi bizonyítéka van, hogy a mitológia által megénekelt helyen valóban állt egy Trója nevű város, amit hatalmas fal vett körül és romjai jelenleg is elérhetők a turisták számára. Viszont az ún. realitásértéket az növeli, hogy a filmből kimaradtak az istenek, pedig ők a mondakörben szerves részei a harcoknak, ki egyik, ki másik oldalt segíti, olykor egymás de főleg a halandók rovására. Itt ez hiányzik, pusztán csak földi emberek küzdenek földi emberekkel. Az egyedüli isten(nő) aki valamilyen szinten megjelenik az Akhilleusz anyja (Akhilleusz Péleusz király fiaként és Thetisz tengeri istennő félisten gyermeke) Thetisz, de nincs rá utalás, hogy a filmben is "különleges" származású lenne. A mitológia mellőzése mellett pár durvább, mondjuk úgy nem hollywood-kompatibilis része is kimaradt a mítosznak, ilyen például Agamemnón lányának Iphigeneia-nak véres feláldozása Poszeidónnak, de nem láthatjuk a Laokón csoport születését sem.
Na de egyelőre elég a mitológiából és ugorjunk vissza a filmre. A játékidő meglepően hosszú, bő két és fél órás még a moziváltozat is és akkor a bővítettről még szó sem esett. Ennek következtében sajnos óhatatlan, hogy a lendület olykor lecsökken, de szerencsére ez az állapot sosem tartós, jön egy új csatajelenet, vagy konfliktus ami újra mozgásba lendíti az eseményeket, így tehát igazából unalmassá sosem válik és a néző képes egyhuzamban kibírni a játékidőt. Petersen rendezése szintén profi munka, tehetséges azért ez a német úriember, mégha olykor ezt fel is áldozza Hollywood kedvéért (Elnök különgépe többek között), itt szerencsére ez kimaradt. Az operatőri munka viszont inkább felemás képet mutat, az akciójeleneteknél tökéletes a fényképezés, ott nagyon jól szolgálja és segíti a mozgásokat. Viszont van jó pár jelenet ahol én személy szerint nem ezeket a beállításokat alkalmaztam volna.
Ami viszont abszolút tökéletesen sikerült az a kor, a díszletek és a jelmezek, ezt aztán tényleg eltalálták Petersen-ék. Én személy szerint szinte pontosan így képzeltem el a görög történelem ezen szakaszát, amit mükénei kornak hívnak. Igen, ugyanis itt erről a korszakról volna szó. Olvashatók ugyanis olyan vélemények akik kék tengert (ez mondjuk megvan), hófehér épületeket, jón és dór oszlopfőket és vázafestményeket vártak a filmtől. Őket ki kell ábrándítanom, ez az antik görögország tipizált képe, aminek az idejét kr. e. 776-tól (az első olimpiai játékok, ha ez mond valamit) számítjuk, a trójai háború pedig durván kr. e. 1000 körül játszódhat, vagyis bő 300 évvel korábban, amükénei korban, ahol nagyjából ilyesmi volt az építészet, de ennek kevés valós bizonyítéka van, lévén a most széles körben ismert építeszeti műremekek főként ezekre épültek rá. A fegyverek, kardok és páncélok egyébként baromi stílusosan is jól néznek ki, főleg Akhilleusz kellékei mutatnak nagyon pofásan, de Hektór sem panaszkodhat, nála is kitettek magukért a kellékesek.
Petersen szerencsére egy dolgot valóban az Iliászból vett át, ez pedig Akhilleusz motivációja, ami Homérosz eposzában is ugyanez. A halhatlanság elérése nagy tettek által, hogy még a későbbi korok is csodálattal ejtsék ki a nevét. Ha az eredményt vesszük tulajdonképpen igaza volt héroszunknak, hiszen most, jó 3000 évvel a harcok után is róla beszélek, szóval valóban halhatatlanná sikerült válnia és egy egész világ tudja, hogy kiről van szó, ha elhangzik a neve. Így tehát ez a film fő kérdése is. Nagy tettek, bátorság, hősiesség által belevésni a nevünket a történelem nagykönyvébe, még ha tudjuk is, hogy ez okozza majd a végzetünket is. De lehet ezt tovább is gondolni és akkor fel is vetődik a kérdés: melyik életforma ér többet? Békésen, hosszú ideig élni, gyerekeket, unokákat nevelni egy szerető feleséggel, majd pedig a generációk előrehaladásával szépen kikopni a világ emlékezetéből, vagy pedig egy rövid ámde tartalmas (persze ez szubjektív, hogy kinek mi a tartalmas), robbanásszerű életet élni, de úgy, hogy abban aztán minden benne van, rengeteg kockázattal és eseménnyel. A választás mindenkinek a szíve joga, Akhilleusz barátunk, mint tudjuk ez utóbbit választotta és fentebb írtam, hogy lehet, hogy nem döntött rosszul.
Másik momentum még ami mindenképpen maximális pontot érdemel, a harcjelenetek kidolgozása. Nagyszabású csatajelenetek (már-már Gyűrűk ura szint) tarkítják a mozit, amiből szerencsére a vért és a brutalitást sem spórolták ki. Pitt küzdőstílusának kialakítása pedig abszolút dícséretes és nagyjából azóta is a legjobb ebben a műfajban. Petersen azt nyilatkozta, hogy a görög vázaképeken látható festmények alapján álították össze a mozdulatokat, tették mindezt úgy, hogy a modern közönség számára is teljes mértékben fogyasztható legyen. Ez hiba nélkül sikerült, Akhilleusz és Hektór összecsapása ezáltal pedig a film tetőpontja és klasszikus jelenet lett, tényleg emlékezetes.
A zenét viszont mindenképpen hibának kell felhoznom, James Horner egy kevésbé jól sikerült munkájáról van szó. Persze van benne pár jó tétel is (kevés), de ezek egyike sem emlékezetes, és az átlagot is max. egy nagyon közepes felé billenti. Egy ilyen nagy nevű szerzőtől ez gyenge munka, de sajnos nem az egyetlen. Szerencsére az Avatar-hoz ennél már fényévekkel jobb muzsikát sikerült az asztalra raknia.
A színészválasztás valóban támadható, főleg a főszereplőé, de az nem mondható, hogy Pitt nem oldotta meg a feladatát. Amellett, hogy szépen formába hozta magát (jó még így sem egy Kevin Sorbo) tökéletesen alakította az engedetlen, dicsőségvadász, ámde kissé nagképű és arrogáns harcost (számomra mindig is Akhilleusz volt a legkevésbé szimpatikus hérosz a mitológiából), aki halhatatlanná akarja tenni a nevét. Eric Bana azonban még nála is jobban alakít, tény, hogy neki a karaktere is szimpatikusabb, kedvelhetőbb, mint a macsós főhősé. Orlando Bloom a tőle elvártat itt is hozza, a gyáva Parisz herceg szerepét, bér azt nem értem, hogy miért kellett Michael Knight göndör hajkoronáját viselnie. A film legjobb alakítása Brian Cox-é, az erőszakos, hatalomvágytól fűtött Agamemnón király szerepében (bár itt is elnyeri méltó büntetését a film végén, a mitológiában ennél azért sokkal súlyosabb és teljes joggal kiérdemelt büntetést rónak rá az istenek). Diane Kruger valóban kimondottan szemrevaló és szép nő, mind alakjában, mind arcában, de hiányzik belőle az a kisugárzás ami Heléna szerepéhez elengedhetetlen lett volna. És emiatt nem olyan nő aki miatt érdemes lenne ölni, vagy porig égetni a föld legnagyobb városát. A stáblistát emellett még olyan nevek ékesítik, mint Sean Bean a fortélyos Odüsszeüsz szerepében és Peter O'Tool, mint Priamosz trójai király, aki Agamemnón-nal ellentétben meg is érdemli titulusát.
Na akkor összegzés. A hibák és pozitívumok összesítésénél mindenkéép a pozitív oldal felé billen a mérleg, hiszen a profi rendezés és akciójelenetek a korhű és mesterien kidolgozott díszletekkel karoltve képesek feledtetni a gyenge zene és pár rossz kamerabeállítás emlékét. Ha pedig eltekintek az olyan hibáktól, hogy Akhilleusz sosem élte meg Trója elestét és még csak nem is Parisz ölte meg, vagy, hogy az ostrom két hét alatt lezajlik, akkor azt kell mondjam, hogy igen, egy ügyes, szerethető történelmi-kalandfilm a Trója, akár többször is nézhető és a Gladiátor követői közül talán ez sikerült a legjobban.
80%
