Május 28-án, azaz tegnap Magyarországon járt a rockzene talán legnagyobb hatású, de mindenképp egyik leglegendásabb együttese a méltán híres KISS. Ha ki kéne választanám egy olyan külföldi rockegyüttest, akikért mindenek fölött rajongok, akkor nagy valószínűséggel rájuk böknék és ez nem véletlen. Esetükben ugyanis egy maximálisan egyedülálló jelenséget tisztelhetünk. Ezt a fajta zenét és ezt a design-t előttük még nem csinálta senki és igazság szerint utánuk sem. Bár követők akadtak szép számmal és olyanok is akik ezt a stílust továbbvitték, mégiscsak ők az etalon ebben a műfajban. Zenét viszont tényleg nem csinált senki más ilyet.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a KISS dalai egyediek. Tulajdonképpen egyszerű, fülbemászó dallamvilág, egyszerű, olykor a szexualitás témáját középpontba állító (Lick It Up például), könnyed és könnyen megjegyezhető (és utána fejből kiverhetetlen) dalszövegek és utánozhatatlan stílus. Ahhoz képest, hogy lassan már nyugdíjkorhatár közelében járnak, mind a mai napig ugyanazzal a kirobbanó energiával, lazasággal és élvezettel (bizony látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik amit csinálnak) játszanak, mint a kezdő korszakban, de hát ezt már a Sonic Boom albumon is hallhattuk ugye. Így tehát úgy éreztem, hogy ezt nem szabad kihagyni, nagyon régen jártak ugyanis errefelé és lehet, hogy a következő alkalmat már ők nem élik meg (mi persze reméljük ennek ellenkezőjét). Erre tehát el kellett menni. A jegyet már márciusban bezsákoltam (természetesen a előlre küzdőtérre 20 ezer pénzért) és vártam a tegnapi napot.
Azt persze el kell mondani, hogy mivel én nem Budapesten élek, hanem a Sin City-ben, de hívhatjuk mediterrán Ózdnak is (Miskolcról van szó egyébként ha nem esett volna le), ezért nekem már eljutni sem volt egyszerű, de találékony vagyok és megoldottam. Mindegy ez nem lényeg és magához az élményhez szervesen nem kapcsolódik. Még jóval kapunyitás előtt, fél 6-ra sikerült eljutnom a Sportaréna bejáratához, ahol már párszázan tülekedtek a kapuk előtt (a vicc az egészben, hogy azok siettek a legjobban bejutni akiknek fix ülőhelyük volt). KISS pólók és kifestett arcok, ahogy kell, ilyen egy jó közönség. Viszont itt sikerült szembesülnöm az emberi hülyeség egy újabb remek példájával. Egyes emberek képesek 10-20 ezer forintokat kiadni koncertjegyre, majd a tomboló napsütésben (csak, hogy jobban üssön) csattrészegre inni magukat és így persze rohadtul nem emlékeznek majd az egészből semmire. Nem hiszem, hogy megérte.
Nagy nehezen sikerült találnom egy vendéglátóipari egységet ahol adnak emberi fogyasztásra alkalmas ételt, és ezek után indultam vissza a helyszínre. A kapukat már kinyitották, így tehát egy kellemes motozás után irány a küzdőtér felé. Szerencsére korán érkeztem, így a színpad előtti harmadik sorba szépen be is betonoztam magam. Volt pár külföldi is (főleg szlovákok), de olyanok is akik az egész turnét végigbulizzák az együttessel (hát van egy életük mit ne mondjak). Az egyikük még a fotóalbumát is közreadta, mi meg irigykedtünk, hogy a képeken Stanley-vel és Simmons-sal eszik egy asztalnál meg csupa hasonló dolog.
Na a hosszúra nyúlt bevezető után végre térjünk rá a zenére. Az előzenekar szerepét a svéd énekessel kiegészített H.A.R.D. együttes töltötte be. Nem rossz együttes egyébként, bár így végighallgatva sajnos az a fajta zenekar akiknek minden számuk majdnem egyforma. Szegények mindent megpróbáltak, hogy hangulatba hozzák a közönséget, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Hiszen a KISS-re éhes nézősereg, nem volt igazán kíváncsi rájuk. Zeneileg amúgy az egyformaságtól eltekintve egyáltalán nem rosszak, klasszikus hard rock-ot játszanak. Apró hiba egyedül, hogy az énekesük az Into The FIre-ban egy ponton nagyon ráerőltetett a hangjára, amitől egy kissé berekedt így a magas hangok nem jöttek már úgy ki. Nem játszottak túl hosszú ideig, sőt nagyjából pont eltalálták a megfelőlő időtartamot. Utána kezdődött a színpadátrendezés, ami hát majdnem fél óráig tartott. De mivel a banda 40 kamionnyi cuccot hozzot, volt is mit pakolni. Majd a fekete KISS zászló leszedése után elkezdődött az igazi őrület.
A KISS egy kivetítős műsorszám után érkezett és miután sikerült beemelődniük (szép magyarosan) a színpadra rögtön bele is csaptak a közepébe. A Sonic Boom album kezdődalával a Modern Day Delilah-val indult a show, dőlt a füst és repkedtek a lángcsóvák (amik iszonyatos hőt bocsátottak ki, gyanítom, hogy még akik ültek azok is érezték a hullámot). Eric Singer a dobos egy nagyjából 3 méteres emelvényen foglalt helyet, itt püfölte hatalmas erővel a szerkót, beleadta ami kell.
Az ígéretet sikerült betartani, tényleg 35 év teljes zenei anyagát lefedő műsort hoztak a budapesti közönségnek, bár főleg a régi slágerek kerültek előtérbe, de az új albumról is játszottak még több nótát. A hangzás profi volt, betöltötték az egész teret és ezzel pillanatok alatt sikerült hangulatba hozniuk a közönséget. A show-t alapvetően Paul Stanley vezette, annak ellenére, hogy Simmons mindezt magyarul is megtehette volna. Persze Stanley-t sem kell ilyen téren félteni, valódi frontember, nagyon ért a hangulatteremtéshez. A dolog szépséghibája annyi, hogy beszéd közben furcsán jönnek ki az oktávnyi hangkülönbségek amikkel operál és, hogy angolul beszélt. Ugyanis amikor a Black Diamond-nál meg akarta énekeltetni a közönséget, angoltudás hiányában elég sokan nem vágták, hogy tulajdonképpen miről is van itt, elég volt csak ránézni a tekintetekre. De végülis mindenkihez eljutott előbb utóbb a lényeg, így sikerült éneklésre bírni Pestet.
A pirotechnikai elemek széles tárháza tárulhatott a néző előt, tűzijáték, füst, színes lángcsóvák, tűzköpés és minden ami kell. A háttér az idők szavára hallgatva már nem a többméteres KISS felirat, hanem egy óriáskivetítő volt, ami kimondottan jó döntés. Kivetítőkből amúgy sem volt hiány, így legalább a hátul ülők is minden mozzanatot láthattak. Az együttes teljesen bemozogta a színpadot, kilométerhiányuk a közeljövőben nem hiszem, hogy lesz. Volt a tipikus a hármas gitároszás is. Emellett pedig végig mindenféle tárgyakat, főleg pengetőket dobáltak a tömegbe. A pengetőket egyébként a gitárokban kialakított üregből szedték elő és dobálták százszámra, majd amikor kifogyott az adagoló gyors gitárváltás és mindezt újra.
Igazi nagy pillanatokban sem szenvedtünk hiányt, volt gitár vs. dob párbaj, petárdát lövő gitárral és füstöt okádó dobokkal Tommy Thayer és Eric Singer prezentálásában. Persze Gene Simmons különszáma sem maradhatott el, a tűzfújás és a művér köpés. Majd ezek után felrepült a színpad tetején kialakított kisebb színpadra. Itt beszélt magyarul a közönség nagy örömére, majd elénekeltette a Sportarénával, az Az a szép... kezdetű örökzöld megaslágert (hatalmas figura ez a fickó). A ráaádásban inkább Paul-é volt a főszerep, az I Was Made For Loving You közben átrepült a közönség feje fölött a keverőpult feletti forgószínpadra és ott énekelte végig a banda talán legszélesebb körben ismert és legnagyobb slágerét. A már említett dalok mellett még olyan klasszikusokra is sor került, mint a Dr. Love, a Love Gun, Lick It Up, a Shock Me, az új albumról az Animal, a Say Yeah és persze az elmaradhatlan Rock And Roll All Night, a konfettiesővel, prögő tűzkerékkel, petárdával, füsttel és tűzzel. Amiket viszont én hiányoltam: Heavens On Fire, Reason To Live, Forever, a Strutter és a God Of Thunder. Volt helyettük viszont az igazi összekapaszkodós, öngyújtóval világítós God Gave Rock 'n' Roll To You.
Mivel lehetne ezt a sokmindent összefoglalni? A hangulat annak ellenére, hogy nem volt teltház óriási volt. A látvány és a show szintúgy és emellett még arra is figyeltek, hogy amit játszanak, a zene is tökéletes legyen. Sok fiatal banda is csak álmodhat arról az energiáról amivel a KISS játszik végig egy ilyen több, mint 2 órás műsort. Szóval igen, a nagy öregek ismét megmutatták, hogy mitől döglik a légy és mi is az igazi rock 'n' roll. Nem véletlen, hogy szinte már megalakulásuk után legenda vált ebből a bandából és ez elsősorban nem a külsőségeknek köszönhető, hanem annak, hogy élvezik és szeretik is amit csinálnak. Egy ilyen koncert pedig valóban életreszóló élmény. Elég sokan gondholhatják így hiszen egész családok együtt jöttek el, hogy ezt láthassák és én azt mondom igazuk is van. Röviden: életem koncertje.
