James Cameron Avatar-ja, óriási dömpinget indított el a 3D-s filmek terén, és talán épp ezért gondolhatta úgy a studió, hogy a készülő Clash of The Titans remake-jüket is megtámogatják ezzel a technológiával a magasabb bevételi eredmények reményében. Mert igen, remake-ről van szó, méghozzá egy 1981-es angol film remake-jéről, ami az akkori brit színjátszás legjavát felvonultatva volt nagy siker ma pedig klasszikusnak számít. A modernizálás tehát magától értetődő volt, a főszerepre a T4-gyel és az Avatar-ral befutott Sam Worthington-t nyerték meg, segítségnek pedig Liam Neeson és Ralph Fiennes írt alá a filmre.
A történetet remélem senkinek sem kell bő formában felvázolni, a mitológiai Perszeusz történetéről van ugyanis szó, persze maximálisan leegyszerűsítve, lecsupazítva, lebutítva, ledegradálva, válassza ki mindneki a megfelelőt. A forgatókönyv ugyanis nincsen jobb szó rá, buta, mint a 10x10-es funérlemez és primitívebb, mint egy egynyári diszkósláger szövege. A dialógok is ennek megfelelően alakulnak, szájbarágós, papírízű mondatok, mindezt az értelem teljes hiányában. Szegény Perszeusz tehát, ha épp figyelne az Olümposzról nem is ismerne magára.
Szót kell még ejteni a film 3D-s mivoltáról, ami a 2010-es év legnagyobb kamujaként vonult be a filmtörténelembe, szinte áradtak a panaszok, hogy mindössze 2-3 jelenet ami tényleg harmadik dimenziós, és egyébként teljes egészében végignézhető lenne a film a szemüveg és a drágább jegyár nélkül is. Ezt köszönjük meg a készítők pénzéhségének, a filmet ugyanis számítógéppel konvertátlák át kamuD-s verzióba, a készítőcsapatnak pedig erre nem egészen 2 hónapja volt, ennyi idő alatt pedig sajnos nem lehet igazán minőségi munkát végezni.
A rendezés Louis Leterrier érdeme, aki eddig olyan filmeket tudhat maga mögött, mint a csak egyszeri fogyasztásra alkalmas Szállító 2, és a felejthető Hihetetlen Hulk. Dirigálásból most sem vizsgázik jelesre, a hangos, látványos és gyors akciók és a lénydömping oltárán tulajdonképpen minden mást beáldozott. Látvány terén persze hozza a film az elvártat, dinamikus, szépen fényképezett akciók egymás hegyén-hátán, nem is ül le a mozi egy percre sem. Worthington nem egy jelenetet kaszkadőr nélkül oldott meg, ami szép munka, főleg a hegyről való lebukfencezés, én ahhoz tuti dublőrt kértem volna. A szörnyek szép CGI munkák, főleg a Kraken (ami már a régi film hülyesége is, hiszen a mítoszban ha jól tudom tengeri kígyó van, nem a norvég legendák mitikus szörnye). Ezen a téren tehát működik a film, még ha nem is korszakalkotó, az Avatar-tól pedig meesze elmarad.
A színészek munkája is idomul a forgatókönyvhöz, a karakterek üresek, semlegesek, nem is lehet izgulni értük. Ez főleg a nőkre igaz, ők csak esztétikai minőségükben vannak jelen, játékuk csapnivaló, sajnos. Worthington amennyire nem volt rossz Cameron filmjében, itt úgy tűnik arcidegbénulást kapott, mert a 3 arckifejezés/film arány nem épp dícséretes, de legalább kissé szórakoztató. Liam Neeson, (ha leszámítjuk a nevetséges Zeusz jelmezt) legalább próbálkozik színészkedni, de a kőbuta szkript és a hozzá nem értő rendezés jelentősen gátolja ebben. Ralph Fiennes kicsivel most felül is múlja, bár azt nem értem, hogy miért áll olyan görnyedten és miért totyog úgy, sőt egyáltalán önmagában miért néz ki úgy, mint a szakállat növesztett Ozzy Osbourne, mint Hádész. Plusz Hádész a mitológiában félt, de NEM gonosz isten, hanem kifejezetten szimpatikus alak, ellenérzések is csak a "munkája" miatt voltak irányában. De, hogy miért kell így beállítani az rejtély marad.
Tulajdonképpen, egy ostoba, ámde szórakoztató popcornmozi lett a Titánok harca. Amíg nézi az ember és bambul ki a fejéből, addig leköt és kellemesen elfoglal, bár az agy kikapcsolása alapkövetelmény a megtekintéséhez. A látvány és a zene szinte tökéletes, a dinamizmus OK, a többivel persze már nem így áll a helyzet. A kamu 3D persze azért ciki, és az újranézés is kizárva, de egyszeri alkalomra jó volt, bármennyire felemás is a végeredmény.
50%
