Bevallom őszintén én igazi rajongója vagyok a görög mitológiának. Már egészen kicsi gyerekkorom óta lenyűgöznek ezek a történetek, a félistenekről, istenekről, gonosz királyokról, hadvezérekről és mitikus szörnyelről. Így tehát mondhatjuk azt is, hogy eléggé jól ismerem az antik görög hitvilágot, sőt még az idei töri érettségin is ebből a témából választottam rövid esszét. Ezért evidens tehát, hogy mindig is szerettem a témához kapcsolódó filmeket, legyenek azok klasszikus megközelítésűek (Az aranygyapjú legendája, a régi Titánok harca stb.), vagy a modernebb, könnyedebb, szórakoztatóbb formájú alkotásokat (Herkules és Xena sorozatok pl.). Így tehát amikor láttam a Percy Jackson trailer-ét éreztem, hogy ezt még látni fogom. Egyszer.
A film alapjául szolgáló Rick Riordan regényt (regényeket) viszont nem olvastam, teljességgel kimaradt az életemből, annak ellenére, hogy a Harry Potter sorozat méltó követőjének, sőt utódjának tartják egyes körökben. Az igazság az, hogy én már egy ideje felváltottam az efféle ún. gyermek-fantasy könyveket a komolyabb, komorabb és sötétebb témájú, felnőtt irodalom javára, mint pl. Anne Rice vagy Stephen King művei. Így tehát a Percy Jackson-ról, mint adaptáció érdemben nem tudok nyilatkozni, így kénytelen vagyok csak, mint önálló filmet értékelni. És hát, mint önálló filmről sem épp rózsás a véleményem.
Percy Jackson egy átlagos tinédzser srác, aki ennek megfelelő életet is él. Iskolába jár, a barátaival lóg majd pedig szépen hazamegy az anyukájához és annak részeges és a higiéniát csak az értelmező kéziszótárból ismerő férjéhez. De egy nap kiderül, hogy mégsem annyira átlagos, mint ahogy eddig gondolta magát, hanem valójában félisten, méghozzá Poszeidón fia. Ettől kezdve aztán nyakába szakad az egész mitológiai szörnysereg, elkerül egy külön félisteneknek fenntartott kiképzőtáborba. Az istenek ugyanis azzal gyanusítják, hogy ő lopta el Zeusz villámát és ezért mindent megtesznek az előkerítésére. Hősünknek és időközben összeálló kis csapatának pedig elő kell keríteniük az ellopott villámot és még az Alvilág mélységeit is be kell járniuk.
Röviden és leegyszerűsítve ennyiből állna a sztori, néhány csavart ugyan tartalmaz még, de ezek lelövése is abszolút felesleges lenne, hiszen a film első órájában úgyis rájövünk mindenre még ha csak gyorstalpaló szinten ismerjük is a mitológiát. Igazából a Villámtolvaj a nagy kérdések filmje. Bár legtöbbször az a kérdés fog felvetődni, hogy: "Miért?". Nem tudom, hogy a regény is ennyire kapkodós és összecsapott és ennyire magyarázat nélkül hagy-e dolgokat, mint a mozi, de ha igen akkor az már régen rossz. Én például a teljes játékidő alatt próbáltam arra a kérdésre választ találni, hogy miért biztos az összes isten száz százalékban abban, hogy a több ezer földön rohangáló félisten és csodalény közül pont Perc Jackson lenne a Villámtolvaj. Erre egy darab utalás nincs, egyszerűen üldözik és kész.
A másik nagy "miértes" kérdés, hogy miért vállaltak ebben a filmben szerepet olyan híres és nagy nevű színészek, mint Pierce Brosnan (Chiron), Sean Bean (Zeusz), Uma Thurman (Medúsza), Rosario Dawson (Perszephoné), vagy a Rómás Kevin McKidd (Poszeidón). Hiszen ha olvasták a forgatókönyvet akkor sejthették, hoy ebből jó nem sülhet ki. Vagy annyi pénzt kaptak volna ezekért a sokszor csak cameo szintű szerepekért, hogy megérte aláírni? Mindenestre ezek a kis featurette-ek jelentik a filmra adott értékelésem nagy részét, mert az tény, hogy a végeredményen sokat javítanak.
Hogy igazából mi is a legnagyobb probléma magával a filmmel? A görög mitológia ilyetén formán való átírása véleményem szerint még meg is bocsátható, kellett a modernítás az eladhatósághoz, így tehát nem fogok azon kiakadni, hogy az Empire State Building tetjén van az Olümposz bejárata, vagy, hogy Kheirón egy tolókocsival rejti el a teste lórészét. A gond azzal van, hogy abszolúte izgalommentes és súlytalan az egész. Chris Colombus nagyon úgy néz ki elfelejtett rendezni, stílustalan és unalmas munkát adott ki a kezei közül, amit egyedül csak a cameo-k és a soundtrack tud olykor-olykor feldobni. Sőt ki merem jelenteni, hogy az Alvilág felé való utazás megkezdésekor felcsendülő Highway To Hell volt az egész mozi legjobb és legstílusosabb jelenete. A többi ezer sebből vérzik sajnos.
Hősünk az anyja halálát egy, "húh, hát most aztán rohadtul szomorú vagyok" pillantással nyugtázza, majd szépen feláll és megy tovább, mintha semmi nem történt volna. Nincs vergődés, gyász, bosszúszomj és egy ilyen esemény után is vígan elbohóckodik a haverjaival. Az effektek, a látvány színvonala is inkább alulról súrolja a közepest, 2010-ben azért illene valami minőségibbel előrukkolni, mert bizony a fúriák ilyetén megjelenítése nagyon szúrja a néző szemét.
Egyedül tényleg a soundtrack az amire egy rossz szavam nem lehet, a Highway To Hell, a Las Vegas-ban hallható Pokerface és a többi legalább egy kis időre képes némi hangulatot adni a mozinak, ha már a rendező nem volt.
A színészi játék, a híres színészeket leszámítva pocsék, Logan Lerman annyira tud megbirkózni az actori teljesítményt igénylő jelenetekkel, mint Győzike az intelligenciával és akkor még finom is voltam. A többiek közül is leginkább csak Rosario Dawson-t emelném ki, őt is inkább csak azért, mert jól nézett ki, mint az Alvilág királynője. A Xena Árésza óta úgy látszik gonosz(nak beállított) istenek csak motorosként, bőrszerkóban lehet ábrázolni, de Hádészhoz még valahogyan illik is, csak hát akkor is lenyúlás.
Súlytalan, unalmas, következetlen és határozottan gyenge film lett tehát a Percy Jackson, a minőséghez képest túl jó szereplőkkel és zenével. Az átírt mitológia nem zavaró amíg ezt megfelelő minőségben teszik, de ha szórakoztató és modern tálalású mitológiai filmet akarok látni akkor részemről továbbra is maradnék a Herkules-nél és a Xena-nal, ezek legalább teljesítik azt amire készültek: lekötnek és szórakoztatnak és még mitológia is van bennük. A Villámtolvaj még erre is képtelen volt.
35%
