Hannibál "A Kannibál" Lecter alakjával Thomas Harris író olyan sorozatgyilkos karaktert teremtett, akival csak a leghíreseb horrorikonok, mint Bőrpofa (A Texasi láncfűrészes) vagy Michael Myers (Halloween) kelhetne versenyre. Az amerikai író regényciklusa kedvelt filmes alapanyaggá vált és minden kötetnek született mozgóképes adaptációja (a Vörös Sárkánynak egyébként kettő is, előbb Michael Mann Az embervadász címen, utána pedig az úgymond hivatalos széria keretében Brett Ratner rendezésében). A leghíresebbnek és a legjobbnak azonban A bárányok hallgatnak bizonyult, amely joggal lehet az elmúlt évtized egyik kulcsfilmje.
Az ifjú FBI-tanonc Clarice Starling azt a "megtisztelő" feladatot kapja, hogy szerezzen információkat egy sorozatgyilkos ügyével kapcsolatban az egykor pszichiáterként dolgozó, majd pedig emberevő sorozatgyilkosként elhíresült Hannibal Lecter-rel, aki a szigorúan őrzött pszichiátriai intézmény falai közül is segítheti a nyomozást. A sorozatgyilkos aki ellen a nyomozás folyik pszichopata és módszeresen lenyúzza áldozatai bőrét. Az ördög kivételesen intelligens és kifinomult hasonmásával azonban lehetetlen egyszerű kérdés-feleletet játszani: amellett, hogy követelesékkel áll elő, eredeti foglalkozásának is hódolni kezd és elemezni kezdi Clarice elfojtott gyerekkori traumáit. Az izgalmas, szigorú szabályok szerint zajló játék végére a nyomozóhölgy előtt kirajzolódik az elmebeteg elkövető profilja, hogy aztán egy bravúros fináléval tiszteljen meg minket Jonathan Demme rendező, amely még Hitchcock-ot vagy De Palma-t is elismerő fejbólintásra késztetné.
A bárányok hallgatnak egy lenyűgöző pszichothriller (időnként horroros beütéssel), amelyet a főszereplőket megformáló színészek tesznek teljessé. Hopkins élete talán legjobb, de mindenképp a legismertebb szerepében annyira félelmetes és szuggesztív, hogy hiába csak 17 percet tölt a vásznon, mégis az ő tökéletes arcjátéka, testartása, hangja vésődik bele kitörölhetetlenül az emlékezetünkbe (ezzel egyébként a Filmakadémia is egyet értett amikor Oscar-ral jutalmazta őt. Az a 17 perc ami a játékidőből jutott neki egyszerűen zseniális, és még az operatőri munka is rápakol egy lapáttal a már amúgy is félelmetes karakterre: amikor a cellájában látjuk őt a különös megvilágításban az arca is halálfejszerű, és hangja, apró mozdulatai is zseniális és a végsőkig hitelesen játssza a világ talán legintelligensebb, legszofisztikáltabb sorozatgyilkosát, aki talán már rég túl van az egyszerű emberi gonoszságon. Ő egy másik, talán egy új kor első emberpéldánya, aki nekünk talán felfoghatatlan személyiség, de ő mteljesen tisztában van magával és jelentőségével.
Jodie Foster nemkülönben érett játékot nyújt, amellyel végérvényesen bizonyította, hogy felnőttkét is megállja a helyét a legjobbak között.
Maga a film hangulata is elég nyomasztó, a cselekmény is végig élvezetes a többi színész viszont a két nagyszerű főszereplő mellett szinte csak statisztál. Mit lehetne még itt mondani. Minden szempontból remek és korszakalkotó mesterművel van dolgunk, amellyel a megítélt Oscar-díjak által a filmszakma végre hivatalosan is piedesztálra emelte a thriller sokáig lenézett műfaját és valódi klasszikussá vált.
95% (ezen sokáig gondolkodtam)
