Amikor tudomásomra jutott, hogy film készül az egyik kedvenc játékomból a Max Payne-ből vegyes érzések indultak meg bennem. Egyfelől örültem és reménykedtem, hogy végre, talán most átszakad a gát és elkészül az első igazán minőségi és minden kritériumnak megfelelő számítógépes játékadaptáció. Utána szép sorban érkeztek a hírek, először a szereplőgárda került nyilvánosságra, olyan nevekkel, mint az egyre többet foglalkoztatott és egyre jobb színésszé váló Mark Wahlberg, és az igazából általam nem igazán kedvelt Chris O' Donnel, aki valójában már 17 éve abból él, hogy életében egyszer az Egy asszony illata című Oscar-díjas filmben jól játszott utána pedig semmi, nulla alakításokat nyújtott. Ennek ellenére még ma 2009-ben is húzónévnek számít, pedig olyan filmekben sikerült lejáratnia magát, mint a Batman és Robin. Ígéretesnek tűnt Beau Bridges és a modellből újabban színésznővé és Bond lánnyá fejlődött Olga Kurylenko és Mila Kunis kisasszonyt is kellően csinosnak találtam Mona Sax szerepére.
Utána jött a trailer ami egész egyszerűen levett a lábáról. Persze ma már tudjuk, hogy ez orbitális nagy kamu és átverés volt, de akkoriban igencsak reménykeltőnek bizonyult. A fejeseknek sikerült olyan kedvcsinálót összevágniuk ami valóban kedvet csinált a Max Payne megnézéséhez. Viszontláthattuk benne a játék helyszíneit, hallhattuk Mark Wahlberg narrálását, meggyőző akciójeleneteket mutattak, Marilyn Manson igencsak odaillő zenéjére. Az aggodalmat egyedül csak a trailerben látható szárnyas, angyalszerű lények keltettek, de ezt mindenki annak tudta be, hogy kedvenc bőrkabátos nyomozónk híres rémálomjelenete is helyet fog kapni a moziban. A várakozás tehát tetőfokára nőtt és aztán 2008 októberében Max Payne tiszteletét tette a filmszínházakban.
Mielőtt belevágnék az (anyázásba) kritikába szólnék pár szót a játékról és arról, hogy mivel varázsolt el engem és miért érdemelne méltóbb adaptációt, mint amilyet végül kapott. Aki ismeri az ezt a bekezdést nyugodtan átugorhatja, aki pedig nem olvasson figyelmesen, mert egy klasszikusról van szó. A sztori látszólag egy végtelenül egyszerű bosszútörténet, a főhős családját egy teljesen új drogothasználó banda meggyilkolja. A szer koordinálatlan dührohamot, őrületet és fokozott ellenállóképességet okoz használójánál végül pedig halált és emiatt igen veszélyes. Hősünk beépül a maffiába és 3 év alatt a lehető legtöbbet tesz keresztbe a gengsztereknek, közben pedig a Valkyr nevű szert terjesztőit, a felesége és lánya tulajdonképpeni gyilkosait kutatja. Nyomra is akad, DEA-s barátja segítségével, akit azonban egy elhagyatott metróállomáson megölnek és Max-et gyanúsítják a gyilkosságtól. Innentől pedig nincs megállás, Max elindul, hogy megtalálja és megölje a bűnösöket, hiszen most már törvényen kívüli így nincs vesztenivalója. Útját mindenhol hullák jelzik és lépésről közelebb kerül a valódi tetteshez, miközben egy hatalmas összeesküvésre is fény derül, mint ahogy arra is, hogy miért kellett meghalnia a családjának.
Már a sztori is elég volt, de a prímet mégis a megvalósítás vitte. A játék 2001-es szinthez képest teljesen újszerű grafikai megoldásokkal operált. A lövések, a robbanások és az azóta minden valamirevaló akciójátékban előkerülő Bullet Time is a Max Payne nevéhez fűződik. Emellett pedig sötét, komor, olykor pedig a film noir műfajt (vagy stílust, kinek, hogy tetszik) is megidézte. A hóesés, a sötét sikátorok, a csövesek, a bűnözők és a főhős cinikus szövege és kinézete elképesztően jó atmoszférát teremtett és régen nagyon szerettünk a Max Payne-nel játszani.
Ezzel szemben az adaptáció csak a főbb pontokban támaszkodik a játék cselekményére. Változott a főbűnös személye, fontos karakterek ítéltetek kihagyásra, amikor Chris O' Donnel figurája csak egy névként szerepelt Michelle Payne naplójában. A legnagyobb baj az, hogy egy akciódús, mozgalmas, noir szerű game-ből a vásznon egy nem túl eredeti krimi-thrillert kapunk, ami szinte köszönőviszonnyal sincs az alapanyaggal sajnos. A játékbeli helyszínekből, maximum négyet ha viszontlátunk és azok is benne voltak már a trailer-ben.
Az események olykor eszméletlenül lassan csörgedeznek, de a végére szerencsére beindulunk. A számítógépes verzióban nagy szerepet játszott az akció. Itt ebből sajnos jóval kevesebbet kapunk, amiknek nagy részét szintén ellőtték már az ajánlóban. Pár látványos jelenet azért akad, és az utolsó 15-20 percben már beindul a lövöldözés, de ezt inkább el kellett volna osztani jobban, akkor talán kevésbé ülne le a cselekmény félidőben. Ami akció van, az meg azért hozza a 2008-ban elvár szintet, de ennél nem többet. Bullet Time-ból nagy csalódásomra csak kettőt láthatunk, pedig az ilyen lassított tűzharcok a Mátrix trilógia óta eléggé nagy népszerűségnek örvendenek és kicsit furcsa, hogy pont a Max Payne-be jutott belőlük a legkevesebb.
Amire viszont rossz szavunk nem lehet és amit a filmadaptáció szinte tökéletesen visszaad, sőt talán kicsit tovább is fejleszt az a külcsín, a stílus és a hangulat. A képi világ az egyszerűe tökéletes ebben a formában, a játékból ismerős rajzolt égbolt, a szakadó hóesés (sajnos két olyan jelenet is becsúszik amiben erős esőzés látható tél közepén, ami elképesztő nagy baromság szerintem, és valószínűleg Német Lajos is hangosan felsírt ezeknél), a lövéseknél bevörösödő kép, a szűrőzés és az operatőri munka az zseniális. Ezeknek köszönhetően pedig megkapjuk a valódi Max Payne hangulatot, aminek én, mint a játék hatalmas rajongója örülök, mint David Hasselhoff a whiskey árcsökkenésének. A vér kivágásért viszont minimum pofon járna, ahogy a lövésektől (nem vicc) füstölögnek a szerencsétlenek qrva bénán néz ki. Ez persze a korhatár lejjebb szorítását volt hivatott előidézni, de emiatt az egész inkább egy vasárnap esti filmre hasonlít, mint a Max Payne-re.
John Moore-t nem tartom rossz rendezőnek, az Ellenséges terület-et például kifejezetten szeretem tőle, de amit itt művel az gyalázat. Amatőr megoldások egész sorát veti be (amikor Max Payne bedrogozva akciózik és egy szobában bénán forog körülötte a kamera nekem fejelhetnékem támadt), én nem ezt szoktam meg tőle. Rendezése még legnagyobb jóindulattal is csak gyenge közepesnek mondható, főleg az ő érdeme (bár a forgatókönyvírónak is ajánlanám ezentúl a képeslap írást, az talán jobban megy), hogy sokszor unalomba fullad és ellaposodik a film.
A zenére bevallom őszintén már nem is emlékszek, nem, hogy mély, de egyenesen semmilyen nyomot nem hagyott bennem, még az előzetesben hallható fasza kis Manson szám sem hangzott el (If I Was Your Vampire), pedig a trailer-t éppen az dobta fel és egy akciójelenet alatt is szépen szólhatott volna.
A sötét angyalok (valkűrök) megvalósítása viszont újabb plusz pont, nagyon ütősek lettek, bár a végére már túl sokan lettek, de a haluzós szcénákat azért nagyban támogatták és nagyon stílusosak.
Mark Wahlberg még nem is lenne rossz választás a címszerepre, ha nem lenne az elbalfaszkodott forgatókönyv ami nem enged teret neki. Külsőre tökéletes lenne, a hangja sem rossz, de többnyire csak faarccal áll és néz. Mila Kunis a feszes farmerbe bújtatott (egyébként igencsak szép és formás) fenekén kívül tulajdonképpen semmit nem tesz hozzá a filmhez, de legalább amíg ő vásznon van mást is lehet figyelni a képi világon kívül. Olga Kurylenko is teljesen ugyanezt a célt szolgálja, annyi, hogy belőle többet látunk, mert ő még tél közepén is egy szál particuccban mászkál. Na de persze egy belevaló orosz (ribancnak) csajnak amilyet játszik meg sem kottyan az orosz tél. O' Donnel gyakorlatilag semmilyen és kár rá szót vesztegetni. Akinek pedig nem esett le, hogy Beau Bridges a főgonosz az vegye fel MSN-re Kelemen Annácskát, mert ez kb. neki való feladat. Mondjuk ő legalább nem rossz (mármint Bridges, nem Annácska).
Így a végére pedig csak egyetlen mondanivalóm maradt. Méghozzá az, hogy a fentebb felsorolt dolgok csak a (tényleg zseniális) játékhoz képest ennyire idegesítőek. Ugyanis ha a mozi nem, mint a Max Payne adaptációja, hanem, mint John Smith-Egyszemélyes háború futott volna a filmszínházakban akkor egy igaz sablonos, de élvezhető, nézhető, nagyszerű képi világgal rendelkező, stílusos krimi-thriller lenne. Így viszont sajnos akkora egyes, hogy átszakad a vászon (de még a Plaza fala is). Ha nem Max Payne lenne szeretném, mert nem rossz film. Így viszont totális csalódás és ezek után nem hiszem, hogy mégegszer az alapanyaghoz nyúlnának. John Moore, te meg bújjál el, mert nemsokára viszik a szemetet!
Ha elvonatkoztatok a játéktól és, mint önálló filmet nézem és még jószívű is vagyok akkor hatvan százalék. Így:
20%
