Az (egyébként jogosan) vitatott minőségű, bár elég nagy anyagi sikert hozó Baljós árnyak után eljött a folytatás, ami továbbviszi az ifjú Anakin Skywalker történetét. Lucas állítása szerint végig egy szerelmes filmet akart készíteni és ezt a koncepciót középpontba állítani. Ezt szánta annak a résznek ami elindítja Anakin-t a Sötét oldal felé, és azt is mondta, hogy ez lesz Obi-Wan része. Sajnos ebből nem mindent sikerült betartani.
A történet 10 év múlva veszi fel újra a fonalat. Amidalla szenátornőt megpróbálják meggyilkolni, ezért két Jedi-lovagot, Obi-Wan Kenobi-t és Anakin Skywalker-t nevezik ki a védelmére. A merénylő újra próbálkozik, a Jedik üldözőbe veszik és sikerül is elfogni, ám mielőtt vallhatna egy másik fejvadász végez vele. Ezen a nyomon elindulva Obi-Wan a fejvadász után megy a Kamino bolygóra ahol egy elképesztő titokra bukkan, miközben Skywalker-t és a szenátort elküldik a Naboo-ra. A testőr és védence között szép lassan szerelem szövődik, ám Anakin megérzései miatt a Tatooine-ra kell menniük, ahol az ifjú Jedi elindul a Sötét oldal felé. A szálak a Geonosis-on futnak össze, ahol a Jediknek meg kell menteniük Obi-Wan-t, a tanítványát és magát a Köztársaságot.
Azt az elején le kell szögezni, hogy a film jobb az elődjénél a Baljós árnyak-nál. A forgatókönyvben itt is vannak apró gyengeségek, és a párbeszédek még mindig unalmasak, sablonosak. Ami nem teljesített ígéret, hogy ez nem lett annyira Obi-Wan része. Messze nem szerepel annyit és akciózik annyit amennyi az ígéretben szerepelt, bár harca Jango Fett-tel remekül sikerült. A hangsúly tényleg leginkább a szerelmes jeleneteken van, de istenem bár ne lenne! Vagy legyen de akkor jobb minőségben. A két szerető közötti párbeszédek elképesztően gyengék, szinte már a brazil szappanoperák szintjén vannak, mélypontot az elképesztően erőltetett kandallós jelenet és a füvön fetrengés jelenti. Egyedül egy ilyen jelenet sikerült jól, amikor az Arénában Padmé bevallja Anakin-nak, hogy mit érez. Na ez igen, ez jól sikerült, Lucas itt végre magára talál. A sokat támadott Jar Jar karakter is visszatér kevésbé fontosnak látszó, ámde valójában sokkal fontosabb szerepben. Lucas szinte beint a fanyalgóknak amikor Jar Jar nyújtja be az indítványt ami különleges jogokkal ruházza fel Paplatine főkancellárt, és ezzel óriásit lök a Köztársaságon a Birodalom felé. Az effektekkel a világon semmi gond nincs, egyedül pár jelenetben tűnnek még mindig túl sterilnek, műanyagnak, de már sokat javult az előzőhöz képest, az arénabeli jelenetek pedig azt adják amire sok rajongó várt, Jedi-k vállvetve, tömegesen harcolnak a támadók ellen. A klónok érkezése után felpörgő csata is elképesztően látványos. A forgatókönyv itt végre több szerepet enged McGregornak is, aki jól teljesíti feladatát, jó színész a fickó. Hayden Christensen itt egy erős közepes alakítást hoz, egyedül a buckalakók lemészárlása utáni monológja sikerült jobban. Samuel L. Jackson is végre kedvére akciózhat (a Baljós árnyaknál szinte könyörgött Lucas-nak azért a nyúlfarknyi szerepért amit végül megkapott, pedig neki azért olyankor már jóval nagyobb szerepei voltak annál). Portman nagyon szép a filmben is itt végre már játszik is, bár nem sokat csak annyit amennyit a szerep enged. Jelentős javulás fedezhető fel az előző epizódhoz képest, de mi azért már tudjuk, hogy az előzménytrilógiára a pontot majd a 3. epizód rakja fel.
És most a személyes. 2002-ben amikor a mozikba került a Klónok támadása, direkt vártunk egy kicsit, hogy ne a nagy tömegben kelljen bemenni. A várakozás nem jött be, még két héttel a premier után is csak a 2. sor közepére kaptunk helyet. Na ott aztán kapkodtuk a fejünket rendesen (akkor fájt tőle a nyakam, de már látom, hogy jó volt ez így, pozitív élménynek tartom). Semmi bajom nem volt a filmmel, tetszett. És most egy olyan információ ami egy 10 évestől azért elnézhető de én akkor szerelmes voltam Natalie Portman-be. A Klónok támadása posztert, amin rajta volt technokollal ragasztottam a falra, hogy azt aztán senki nem szedi le sosem és meg tudtam volna ölni Christensen-t amikor a filmben ölelgette a nőmet. Na ez egy kis mellékes, hogy derüljön az olvasó, vissza a filmre. A látvány engem lenyűgözött, még a sokak által kritizált Yoda vs. Dooku párbaj is (szerencsétlen úgy sem tud máshogy harcolni csak, ha ugrál, mert a 80 centit nem éri el) és Christopher Lee előtt le a kalappal, nagyon remekül forgatja a fénykardot korához képest, szóval respect. A csatát is imádtam, ahogy jöttek a klónok a lépegetőikkel meg a csillagrombolóikkal, a film végén pedig amikor Yoda mondja, hogy elkezdődött a Klónok Háborúja és a kancellár nézi a klón csapatok harcba vonulását, a Birodalmi induló zenéjére pedig a legjobb jelenete a mozinak. Tehát, mint az kiderült, én imádom ezt a részt is, bár ennek is tisztában vagyok a gyengeségeivel, de nem tudom ezeket a filmeket nem szeretni, hívhatjuk ezt rajongásnak, vagy nosztalgiának az igazságon nem változtat.
