Mivel nemrégiben értekeztem elég hosszan a Sötét lovag-ról (a TDK rövidítést utálom és nem is használom sosem, mindig a CD márka jut eszembe róla) úgy gondoltam itt van az ideje, hogy az előző, "klasszikus" (igazából csak az első két filmre értendő, de a többire is lehet mondani csak más értelemben) szérián is végigszaladjak.
Batman karakterét Bob Kane kreálta 1939-ben. Az első képregényfüzetekben, csak, mint álruhás nyomozó tűnt fel (a DC Comics=Detective Comics), csak később vált azzá a kultikus képregényfigurává akit ma ismerünk. A sorozat természetesen mindig követte az aktuális divatirányzatokat, ha az volt a kívánság akkor a fiatalabb korosztályt célozta meg (Robin, Batgirl és a többi segítő behozása), vagy a '80-as években tomboló dark hullámot lovagolta meg (Arkham Asylum). Természetesen, mint a legtöbb sikeres képregényfigura esetében Batman-t is megpróbálták filmvászonra adaptálni, a '40-es évek közepétől készültek filmek a Denevérről, de ezekről a mozikról magára valamit is adó filmfogyasztó inkább mélyen hallgat. A '60-as években pedig egy kifejezetten röhejes TV-sorozatban lehetett látni a köpenyes igazságosztót. Itt volt tehát az ideje, hogy méltóképpen ültessék át filmvászonra az akkorra már világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő figurát. A Warner el is kezdte az előkészületeket, a rendezést egy ígéretes fiatal direktorra bízták, aki szinte szabad kezet kapott a film levezényeléséhez. Nos a többi már történelem.
A helyszín Gotham City, a bűnözés és a korrupció városa. A lefizetett hatóság nem tud gátat szabni az egyre növekvő bűnözési hullámnak. A kisstílű bűnözők pedig egy misztikus Denevérről beszélnek, aki rájuk vadászik, az egyiküket állítólag még a tetőről is ledobta. A város a 200 éves fennállását készül megünnepelni, azonban a város legnagyobb bűnszövetkezetének tevékenysége árnyékot vet az ünneplésre. A maffiafőnök pedig épp a korábbi jobb kezének elintézését tervezi, azonban a tervet felborítja egy csapatnyi rendőr és a Denevérember, létrehozva egy sohasem látott fenyegetést a városnak: a Joker-t.
A Warner számításai teljes mértékben bejöttek, a film nagy siker lett, példaként szolgált a további képregény adaptációk számára és mára klasszikussá vált. Tim Burton pedig ennek köszönheti, hogy A-kategóriás rendezőként tartják számon. A mára az egyik legjobb rendezővé avanzsált direktor meglehetősen egyedi látásmóddal rendelkezik, ennek pedig iskolapéldája ez a film itt. Nagyon sokáig úgy tartották számon a mozit, mint az egyetlen képregényfilm ami képes volt átvenni az alapanyag hangulatát. Az alapképlet tulajdonképpen rémesen egyszerű: vedd Batman figuráját, add mellé a legnagyobb ellenségét Joker-t, ereszd őket egymásnak és add hozzá Burton sötét zsenialitását. A rendező ugyanis nagyon kitett magáért ezen a téren (is). A hangulat elképesztő, sötét, gótikus, nyomasztó mégis van benne egy csipetnyi meseszerűség ami Burton munkáinak kötelező tartozéka. Ez a hangulat pedig nagyban köszönhető a városnak. A művész úr nem csak egyszerűen egy várost tervezett a figura köré, hanem megteremtette GOTHAM-et. Sötét utcák, szűk sikátorok, hatalmas épületek amelyek tervezésében a gótikus stílus keveredik a '30-as évek art deco-jával. Ehhez hozzájön még a remek jelmeztervezés: a rosszfiúk mintha csak a Keresztapából és a későbbi gengsztermozikból léptek volna elő, hajszálcsíkos öltöny, puhakalap, ballonkabát ami alól bármikor előránthatják a dobtáras Tommy-t. Ez aztán tökéletesen megadja az alapot a remek hangulathoz. Batman kosztümje is igazán menőn néz ki, a praktikussági hiányosságok (hát mozogni azt nem nagyon lehetett benne) és a kicsit túlhangsúlyozott sárga ellenére. A zenére is nagyon adja az ívet, ezúttal is Burton kedvenc "házi" zeneszerzője szolgáltatja a muzsikát. Főtémája azóta is legendás és sok Batman rajongó kedvence. Akcióból ugyan jóval kevesebb van, mint a modern Batman mozikban- de nálam ez egyáltalán nem baj, sőt- viszont az a kevés ami van az jól koreografált, mai szemmel is megállja a helyét. Burton pedig még mondanivalót is csempészett a filmbe (ez egyébként szokása lesz a későbbiekben is), alaptézise szerint Batman is pont ugyanolyan őrült, mint ellenfelei csak a céljai mások és a másik oldalon áll. Mert azért valljuk be, egy denevérnek öltözött fickó aki éjjelente bűnözőket gyepál a sikátorokban tényleg nem teljesen normális. A világnak viszont egy ilyen hősre van szüksége, mert nem egészen normális ez a világ sem (és hát Burton kifacsart, szürreális világa aztán tényleg minden csak nem normális).
A színészek is egytől egyig teszik amit a rendező megkíván tőlük. Michael Keaton talán elsőre furcsa választásnak tűnhet Batman szerepére, de Burton mindig tudja mit csinál, ezúttal is így volt. A kicsit elvarázsolt, furcsa milliárdos szerepét tökéletesen alakítja és a gumiszerkóban is megállja a helyét, és igaz amit Szamuráj szokott mondani róla, hogy némileg átlagosabb kinézete miatt végig szimpatikus és hiteles figura. A film fő sztárja azonban mégsem ő. Van egy színész akinek a neve még a stáblistán is megelőzi a Sötét lovag megformálóját. Ez a színész pedig nem más, mint a jelenleg élő legjobb színész Jack Nicholson. Legendás minden mozdulata, az összes szájcuppogtatás, nevetése pedig egyszerűen hátborzongató. "Táncoltál már valaha az Ördöggel sápadt holdfénynél?" Zseniális. Őszinte öröme a gyilkolásnál szintén. Felesleges összehasonlító a megérdemelten elismert Heath Ledger figurájával, mert mindkettő teljesen más. Más korban készültek, más rendező másféle utasítására. Csak a nevük egyezik, semmi más.
Ennél a mozinál pedig ki kell térnem egy szintén nagyon fontos momentumra: a szinkronra. Bár természetesen ez a film is az eredeti hanggal az igazi, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a remek magyar szinkron (abból az időből amikor még szinte csak ilyenek készültek) nemhogy megközelíti, de talán el is éri az eredeti szintjét.
Száz szónak is egy a vége, Tim Burton Batman-je igazi klasszikus és bár most a Sötét lovag ürügyén ezt is divat lett fikázni, egyszerűen ma már nem trendi a Sötét lovag mellett (ami méltán elismert film, de a körülötte lévő hype már kezd őrült méreteket ölteni), lehúzóinak mondanám, hogy egy Oscar-díjas (és ennél a díjnál nem lényeg miért, a lényeg, hogy van), a maga idejében korszakalkotó, műfaj és stílusteremtő, klasszikus alkotásról beszélnek. És, mint ilyen igazán megérdemel egy kis tiszteletet.
Igazi klasszikus és személyes kedvencem, talán az a film amit legtöbbször láttam eddigi életem folyamán és mindig örömmel nézem újra. Sötét hangulat, sötét lelkű karakterek, az igazi Gotham. Imádom.
90%
