Michael Mann nevéhez olyan filmcímek fűződnek, mint a filmtörténeti jelentőségű Szemtől szemben és a Collateral. Művei elég vitatott megítélésnek örvendenek, az egyik tábor szerint filmjei unalmasak, vontatottak, lassúak, izgalommentesek és túl kevés bennük az akció. De az tény is, hogy Mann nem épp akciórendező, hanem kissé több annál. Az ellentábor szerint pedig pont a lecsökkentett számú (de ügyesen forozótt, vágott és magas minőségű) akció, a feszültség és a dráma vászonra vitele az ő fő erőssége és alighanem ez áll legközelebb az igazsághoz. Az illetű úriember szerintem ugyanis kimondottan jó rendező és szeretem a filmjeit, főleg a híres Szemtől szemben-t ami kedvenc filmjeim egyike. Most pedig most újra rendezett méghozzá korunk két legnagyobb blockbuster sztárjának főszereplésével, a klasszikus gengszterfilm keretein belül.
A film igaz történetet dolgoz fel, John Dillinger történetét, aki a nagy 1929-es gazdasági világválság utáni korszak leghíresebb bankrablója volt és meglepően nagy népszerűségnek örvendett, amit leginkább a körülötte folyó hatalmas felhajtás számlájára könyvelhetünk el. Mindenesetre sikeréhez kétség sem fér és bár eléggé rövid pályafutást mondhat magáénak az adott korszakban nagy jelentőségű gengszter volt. A másik szál pedig a később FBI néven ismertté vált bűnüldöző szervezet megalakulását mutatja be. A mozi sztorija Dillinger utolsó hónapjainak eseményére korlátozódik, egy börtönből való szökéstől egészen a híres bankrabló pályafutásának végéig.
Michael Mann igyekszik realista-dokumentarista stílusban vászonra vinni új filmjét, és igazából ez lenne ez az ok amiért a Közellenségek nem éri a rendező úr előző munkáinak szintjét. A direktor sajátos filmezési módja persze így is megfigyelhető, de sokkal kevésbé köti le a néző figyelmét és messze nem olyan feszült, mint amilyet az ember Mann-tól elvárna. A félreértést elkerülendő, egyáltalán nem rossz alkotás a Public Enemies, sőt, csak egész egyszerűen gyengébb az elvártnál, de még így is az év jobb terméseihez tartozik, tehát szégyenkeznivalója tulajdonképpen nincs. Olykor pedig meglepően élvezetes, de ez főleg a színészeknek köszönheti.
Amit én főleg kifogásoltam az a forgatókönyv. Sajnos a párbeszédek kifejezetten sablonosak lettek, nem hangzik el semmi emlékezetes, vagy akár stílusos párbeszéd, ami a beszélgetés részeknél a mozi ellaposodását eredményezheti, mert ezek nélkül ilyenkor sajnos nincs mire odafigyelni. Akcióból ezúttal viszont jóval többet kapunk, mint az eddigi Michael Mann filmeknél, így szerintem a Közellenségek talán az egyetlen Mann film lesz amit az akcióra éhes közönség is élvezni fog, talán jobban, mint az ezt megelőző alkotásokat. A lövöldözések minőségével persze ezúttal sincs semmilyen probléma, de itt is érvényesül a dokumentumfilmes látás, pár lövés, ember a földön akár a valóságban.
A korhűség, a gazdasági válság utáni évek világa viszont nagyon jól átjön, az autók, az épületek, a díszletek, az öltönyök mind az art deco-nak megfelelően lettek ábrázolva, de egy ilyen profi rendezőtől ez a minimum azt hiszem. A zene ugyancsak a '30-as évek világát idézi, kellemesen jazz-es, a hangulatnak csak javára van. Operatőr barátunk ugyancsak dokumentumfilmbe passzolóan alkotott, véleményem ez nem mindig sült el jól, de az esetek többségében működik a lényeg pedig ez volna.
A Közellenségek igazi erőssége azonban a szereplőgárdában keresendő. Korunk két legjobban foglalkoztatott színésze mellett feltűnik még a, sokaknak sajnos csak a Taxi sorozatból ismert, francia színésznő Marion Cotillard is, aki amellett, hogy nagyon csinos és dekoratív még jól is alakít, bűbájos francia akcentusa pedig igazán kellemes élmény az ember fülének. Christian Bale itt meglehetősen mérsékelt színészi teljesítményt nyújt, de ez főleg a karaktere hibája, a nyomozó akit alakít tipikus film noir zsarufigura így elég csak kemény tekintettel és faarccal néznie, esetleg indulatosan.
Az igazi sztár itt is Johnny Depp. Azt kell mondjam nem véletlenül ilyen népszerű és foglalkoztatott színész ő napjainkban. Az ő laza gengszterfigurája miatt érdemes igazából betenni a lejátszóba a DVD-t és megnézni a mozit. Ő az igazi főszereplő, a film játékidejének nagy részét is az ő figurája körülötti események töltik ki és ez nem véletlen. A '90-es évektől már tudjuk, hogy Hollywood-ban a jó fiú a rossz fiú, itt sincs ez másképp, Dillinger-rel fogunk szimpatizálni, ő lendíti át az unalmasabb jeleneteket és a szőrmebundás jelenetben remekel, mindent leolvashatunk az arcáról, a teljes élettörténetét és személyiségét.
A Közellenségek jó kis gengszterfilm lett, de valami mégis hiányzik belőle ami miatt klasszikussá válhatna, ez a valami pedig a gengsztermozikra jellemző fszültség. Michael Mann túl valósághűre akarta csinálni a filmjét, olykor mintha dokumentumfilmet nézne az ember. A párbeszédek sajnos jellegtelenek és laposak, hiányoznak belőlük a laza dumák. Johnnye Depp viszi el a hátán a mozit, ő ismét bemutatja, hogy miért van ott ahol ő most van. Akcióban meglepően gazdag, azokon kívül időnként ellaposodó, kissé unalmas film lett sajnos a Közellenségek, én ezután is maradok a Keresztapa hangulatos, romantikus gengszterábrázolásánal a dokumentarista stílus helyett. Egyébként élvezhető, de én Michael Mann-tól többet várok el, amit ezúttal sajnos csak részletben kaptam meg. Egyszernézős, de rossznak semmiképp sem mondható alkotás. Jó film na, csak nehéz kimondani.
70%
