Na a mai bejegyzéssel elérkeztünk a régi, klasszikus Batman széria utolsó darabjához. Ahhoz az epizódhoz, ami 7 évre taccsra tette a szériát, és Christopher Nolan kellett ahhoz, hogy egy teljesen új sorozat indításával megmentse a Denevérember maradék becsületét. Tehát a legutáltabb Batman epizód és alighanem a legtöbb toplista legalján helyet foglaló képregényadaptáció értékelése következik most. A Mindörökké Batman bár ezer sebből vérzett és ott kezdtek el körvonalazódni az új irányzat problémái, még szórakoztató filmnek volt mondható és felfedezhető volt a sötét hangulat és akadtak benne jó ötletek is. Mindenesetre a széria anyagilag legsikeresebb darabja volt. A folytatás így tehát ugyanazon az irányelv készülhetett el, Burton viszont teljesen otthagyta a projektet és ez alighanem végleg betett a filmnek. A kellemesen sötét fantáziájú rendező távozása után tehát semmiféle akadály nem állt a Warner studió előtt, hogy folytassa az előző epizódban elkezdett folyamatot: gyerekkompatilibissé tenni a szárnyas igazságosztó és újdonsült haverja Robin kalandjait. A Batman széria gyerekbaráttá változtatása túlságosan is jól sikerült és a sorozat elérte a mélypontját. Ugyanis gyakorlatilag egy mesefilmet kaptunk.
Gotham City újabb veszéllyel néz szembe, az akciófigurának öltözött Mr. Fagy személyében, aki gyémántokat lop, hogy a súlyos kórban szenvedő feleségét megmentse. Egy másik rosszfiú is érkezik a városba, aki egyáltalán nem fiú, hanem rosszlány, a buja és szexi Méregcsók. Batman-nek és Robin-nak a fiatal Batgirl-lel kiegészülve kell felvenniük a harcot a rosszakkal és megmenteniük a világot a jégkorszaktól.
A történetet igazából annyival is össze lehetett volna foglalni, hogy egymás után felsoroljuk a szereplőket és, hogy mikor lépnek vászonra, mert nagyjából tényleg ennyire korlátozódik az egész cselekmény. Azt a császkálást amit leművelnek a filmben pedig inkább szóval sem méltatom. Sokszor egész egyszerűen nem történik semmi a világon, csak egyik díszletből a másikba sétálnak a szereplők és közben pedig válogatott böszmeségeket mondanak. A Batman és Robin az egyszer volt Budán kutyavásár tipikus esete, ami működött az előző részben az itt elromlik. A város látképében ugyan már kevesebb neon-t láthatunk, világít helyette viszont minden más, a falfirkák, a bandatagok arcfestései, továbbra is beazonosíthatatlan forrásból érkező fénypászmák és diszkófények keringenek az egész városban, az utcán, az aszfalton. Mintha hőseink kicsiny kompániája tényleg a kaszinók fővárosába Las Vegas-ba ett volna egy apróbb kirándulást. A szobrok és az autópálya ezúttal kevesebbet szerepelnek, ez pedig baj, mert tulajdonképpen a város látképének pozitívumait ezek adnák, ezek emlékeztetnek egyedül minket egy hajdan volt Gotham-re. A sötét hangulat végleg odalett, nem hazugság, tényleg egy gyermeteg mesefilm az amit látunk nem több, teljességgel a '60-as évek kritikán aluli TV sorozatára emlékeztet. Az akciókat is elbaltázták, nem is tudom, hogy egy (papíron) akciófilmbe, hogy lehet ilyen dinamikátlan, lassú, béna bunyókat rakni és akkor az autós jelenetekről még nem is beszéltem. Apropó autó. Ez a Batmobil is ronda, bár nem annyira, mint az elődje, de akkor is az, mint minden járgány a moziban. Amiből sok is van, de mind felesleges, mellesleg már szerepeltetésük is marhaság. Van ugyanis külön jégre tervezett csodajárgány, mintha Batman és csapata már előre készültek volna a jegesedésre. A remekül megírt párbeszédek tetszetősek, tökéletesen lekötnek mindenkit 10 éves kor alatt, afölött sajnos már csak röhögést váltanak ki az emberből. Teljesen gyermeteg, ostoba, sokszor egész egyszerűen nevetséges szövegek hangzanak el. Az operatőri munka ezúttal is tetszett, ő legalább nem felejtette el, hogy mit kell jól csinálni egy filmben. Elliot Goldentahl viszont (ellentétben Elfman bácsival, aki csak a main theme-t tartotta meg) tulajdonképpen az előző rész témáit hasznosította újra, alig csendülnek fel új témák, a főtéma szerencsére maradt a régi. Valószínűleg ő is rájött, hogy egy ilyen mozihoz alighanem felesleges megerőltetnie magát, mert a végeredmény szempontjából úgy is teljesen mindegy, hogy milyen a zene. Ez az egész gyerekmese hangulat, a csilli-villi diszkófényes Las VeGotham-tel minimálisan sem illik Batman világához, ahogy a jelmezek sem. Giccsesek, a gumimellbimbó pedig röhejes (azt pedig az én és minden férfitársam nevében kikérem magamnak, hogy Batgirl ruháján nem olyan feltűnő és ágaskodó ez a kis kellék). A kitömött szuszpenzol pedig olyanná teszi az összhatást, mintha a Batman pornó változatát lesnénk éppen. Azt pedig, hogy egyik pillanatról a másikra, hogy tudnak másik ruhában feszíteni hőseink még az isten sem tudja. Tényleg, két jelenet között komplett jelmezváltás történik, méghozzá a filmtörténelem talán legcsicsásabb gumiszerkóit sikerült ráadni a jobb sorsra érdemes szereplőkre. A legnagyobb gond azonban mégsem a fent felsorolt momentumokban lakozik. Hanem abban, hogy a Batman és Robin akár az első trash képregényfilm is lehetett volna, ha nem baltázzák el. Az alkotók viszont sajnos a legvéresebben komolyan gondolták "remekművüket" és szerény véleményem szerint ez tette be végleg a kaput. Ha totálisan elvicceskedik a mozit akár még jó is lehetett volna. Így is lehet röhögni a filmen az tény ráadásul elég sokat, de a gáz az, hogy pont azokon nevetünk amiknek akárcsak minimálisan is normálisabban kellett volna sikerülniük, és ez a nevetés is inkább kínos.
Lássuk a szereplőket. George Clooney. Kritikán aluli. Azon kívül, hogy a Batman maszk alatt csúnyán néz, Bruce Wayne-ként pedig vigyorog a világon semmit sem csinál, ennyi erővel egy nevenincs kaszkadőrpalánta az utcáról is beállhatott volna. A leggázabb jelenete pedig: Alfred nem beteg, haldoklik. McGregor szindrómája van. És bevág egy vigyort. Kész. Chris O' Donnel. Ő ki? Minek van itt? Ja, hogy ő is kellék ebben a csicsás, cyberpunk-neogót babaházban. Ok. Merthogy színész nem az biztos. Silverstone is megérdemelte azt a Málnát. Schwarzi-ról viszont rosszat nem tudok mondani, tulajdonképpen ő az egyetlen aki nem játszik rosszul, márpedig ha Schwarzenegger játéka mondható legjobbnak egy filmben az már rég gáz. Mint ahogy az is, hogy tulajdonképp úgy néz ki, mintha most mászott volna elő a Hasbro legújabb Action Man kollekciójából. Thurman kisasszony is inkább a kinézetével fogja meg az embert, mintsem játékával. Az van amit Clooney mond: jók a virgácsai. Átok-ot inkább hagyjuk, ő is csak kellék.
Végül pedig az összegzés. A Batman és Robin tényleg a legrosszabb epizód a sorozat eddigi történetében, de messze nem olyan rossz, mint azt sokan állítják. Igazából csak gagyi és mesefilm. De valahogy olyan bűbájosan gagyi. Évente a haverokkal és egy rekesz sörrel simán végig lehet nézni, az unalmas császkálós részek alatt pedig jókat lehet beszélgetni, a többi jelentnél pedig a röhögés garantált. Bizony röhögni azt lehet rajta. Én pl. nem is utálom a Batman és Robin-t, csak nevetek. Utálni ugyanis (főleg a Sötét lovag óta) igazi divat lett, pedig messze nem olyan vérlázítóan rossz, mint azt sokan beállítják. Van sokkal rosszabb film, sokkal rosszabb képregényadaptáció (pl: Macskanő). A klasszikus jelzőt ezúttal is használom csak más értelemben értendő: klasszikusan rossz, és nevetséges.
30%
