George Lucas ígérete szerint belevágott az előzménytrilógiába. Az első két epizód (hibáik ellenére is) szerethetőre sikerült, de azok csak kellemes látványfilmek, aprócska előjáték, volt az előzménytrilógia legjobb részéhez a Sith-ek bosszújához képest. Lucas végre valahára, majdnem 30 év után vállalta, hogy elvarrja az utolsó szálakat is, és összeköti a két trilógiát. Itt pedig fel is merül egy kérdés: mennyire élvezhető egy olyan film aminek tudjuk (nem csak kiszámítjuk, mint alapvetően a hollywoodi filmeknél, hanem az utolsó momentumig ismerjük) a végét. A választ mindenki határozza meg maga, de ez az iromány erőteljesen az IGEN felé fog húzni.
A Klónok háborúja a végéhez közeledik, amikor Dooku gróf és Grievus tábornok elfogják a főkancellárt. Két bátor Jedi-lovag azonban a kancellár kiszabadítására indul. Dooku gróf legyőzése, pár tucat harci droid lekaszabolása és egy hajó totális tönkretétele után tervüket siker koronázza és hősként térnek vissza, a tábornok azonban újra megszökik. Az ifjú Skywalker (a kancellár erőteljes nyomására) még a Jedi-tanácsba is bekerül, ám mégsem ő kapja a tábornok felkutatásának feladtatát, hanem mestere és jó barátja Obi-Wan Kenobi. Míg ő egy távoli rendszerben a droidvezért üldözi, Anakin Skywalker-t megkísérti az Erő Sötét oldala, amivel végleg pusztulásba taszítja a Köztársaságot és a Jedi-rendet. A két barát egymás ellen fordul, Palpatine kancellár pedig Császárrá kiáltja ki magát és létrejön a Galaktikus Birodalom, ami félelmet, zsarnokságot és éjfekete sötétséget borít a Galaxisra látszólag végleg. Azonban megszületik az Új remény is.
Tehát a filmnek teljesen tisztában vagyunk a végével, egyedül a hogyan kérdéses. A történet teljesen OK, Lucas végre magára talált, ismét vele van az Erő akárcsak 30 évvel korábban, az Új remény alkotásánál. Egyedüli negatívum talán a film elején az a kis viccelődés a droidokkal, ez hanyagolható lehetett volna. A látvány elsőrangú, a trükkök végre úgy szuperálnak ahogy kell, minden idők egyik leglátványosabb filmje. Ez a fénykardpárbajok epizódja, sosem láttunk még ennyi Jedi-harcot, ezek a jelenetek egytől egyik kiválóak. A csaták is hozzák azt a látványt amit az ember elvárt, kedvenceim a tarzanüvöltéssel a droidokra ugró, viking harcosokra hajazó wookie-k. A két egykori jó barát fénykardpárbaja pedig minden várakozást felülmúl. És igen ebben az epizódban látjuk végre azt amire egészen idáig vártunk, Anakin sötét útra térését. Már az előző epizódból is láthattuk, hogy szinte a sorsába van írva ez a lépés. Annyira arrogán, önnön nagyságától elvakult volt a viselkedése, hogy szemernyi kétség nem volt efelől. Egyedüli annyi kifogás van az áttérésével, hogy szinte egyik pillanatról a másikra történik, majdnem átmenet nélkül. Az a jelenet amikor a vívódását figyelhetjük viszont nagyon erős. Színészi szempontból messze ez az epizód a legerősebb. Minden tisztelet Ian McDiarmid-é amikor végre kimutatja a foga fehérjét és lehullatja a jóságos kancellár álarcát és előtűnik alóla a Sith Sötét Nagyura. De rajta kívül is minden színész remekül játszik, végre teret enged nekik a forgatókönyv, Christensen-t pedig dicséret illeti, az előző epizód nyálas, nyavalygó Anakinja helyett itt végre egy igazi, dühös és erőteljes alakítást nyújt. A zene egyszerűen csodálatos, a két barát harca alatt csendülnek fel a leggyönyörűbb dallamok a sorozatban, tökéletesen sikerült érzékeltetni a képsorok drámaiságát, amire a zene csak rátesz, nem, hogy egy lapáttal, hanem egy betonkeverőnyivel. Yoda belépése az Uralkodó szobájába pedig igazán helyet érdemel magának a legcoolabb mozis pillanatok között. Samuel L. Jackson távozása az élők sorából, szintén nagyon drámai, és a villámok erejétől elrepülve, szinte már drámaian gyönyörű elhalálozás jut neki osztályrészül, megérte Jackson-nak könyörögni anno. Christopher Lee is brillírozik nyúlfarknyi szerepében, és amikor az ítélet elhangzása, után a kancellárra, a saját mesterére néz, hát az ember nem tudja megállni egy gonosz mosoly/nevetés nélkül. Végre tanúi lehetünk Darth Vader születésének is, ahogy a kibernetikus alkatrészek végre rákerülnek a súlyosan sérült harcosra, és felhangzik a jól ismert és hátborzongató lélegeztetőgép is. Portman sem csak a szépségével tűnik fel végre, hanem játszik is, méghozzá egyáltalán nem rosszul, de az idétlen frizuráktól sajnos még mindig nem sikerült megszabadulnia. Minden tisztelet Lucas mesternek, újra zseniálisat alkotott, egy két apró figyelmetlenségtől eltekintve tökéletesen varrta el a szálakat, végre teljes egésszé vált a Legenda. Ha az elején a kis jópofáskodás a robotokkal nem lenne, ez lenne a legsötétebb epizód, így azonban ez a tisztség marad a Birodalom visszavág-é. Újra tökéletes alkotás született, a két vitatható film után, az új trilógiából ez az egyetlen rész ami tényleg felér az eredeti epizódokkal (bár nem győzőm hangsúlyozni, hogy én minden részét imádom). Csodás és monumentális mű.
És most a már megszokott személyes rész. Talán ez volt az a film amire a legjobban vártam és meg kell mondani nem is csalódtam. Elképesztő élmény moziban nézni a filmet (bár ez minden Star Wars-ra elmondható), a látvány leginkább csak a nagyvásznon jön át. 13 éves voltam a film megtekintésekor, emlékszem direkt a premiernapon mentem el rá, de már volt annyi eszem, hogy eltetessem a jegyet. Mai napig a leglátványosabb filmnek tartom és itt még a dráma is a helyén van. Hiába nem ért Lucas annyira az érzelmek és érzelmi folyamatok lejátszódásának megjelenítéséhez, itt sikerül neki, bár ez főleg a színészeken is múlik. A filmzene albumot is hamar megszereztem, most írás közben is ez megy nálam, helyesírási hibák azért fordulhatnak elő, mert épp a zenére figyelek. Az új trilógiából mindenképp ez a kedvencem, engem lenyűgözött, mikor néztem, teljesen bejöttek a várakozásaim. Kiemelkedő alkotásnak és egyik kedvenc modern filmemnek tartom. Klasszikus epizód, és majdnem a legsötétebb.
